Ugrálok össze-vissza az időben, nézzétek el nekem, de annyi minden van a fejemben, amit le szeretnék írni, és annyira kevés az idő rá, hogy csak csapongok.
Szóval a nyulak. Mióta utoljára írtam róluk, Apponyi Geraldine picúrka nyuszibébijei hatalmas és gyönyörűséges nyulakká nőttek, ketten lányok, akikből anyanyuszi lesz hamarosan, hárman pedig fiúk, akik... hogy is mondjam, a fazékban végzik. Vagy a kemencében.
Sosem ettem meg a nyulat, bár gyerekkoromban gyakran került az asztalra. Isteni illata volt belőle a vadasnak, a sülteknek, de nem vitt rá a lélek, hogy meg is kóstoljam, hiszen ismertem őket.
Azóta felnőttem, és magamat is megleptem a nyúlvágáshoz, nyúlevéshez való hozzáállásommal.
Nem, ne ijedjetek meg, a nyuszikat nem én vágtam, még csak nem is láttam, hogyan történt a dolog, de mikor István megjelent a konyhaajtóban a nagy vájlinggal, benne a nyúltetemekkel, úgy éreztem, nekem is ki kell vennem a részem, és nagy sóhajjal magamra vállaltam a bontást, zacskózást.
A három fehér nyuszi volt az áldozat, nem szerettem őket igazán, hiányzott belőlük minden kedvesség, "nyusziság", de azért kicsit mégis sajnáltam, hogy így végezték...
No de vissza a vájlinghoz. Mikor betettem a mosogatóba, fordult egyet a gyomrom, a friss vérszag, a meleg hús (bocs, ha borzolom az idegeket), de nyeltem egyet, rengeteg hideg vizet engedtem rájuk, és mikoözben daraboltam őket, jobbnál jobb recepteket találtam ki rájuk.
Majdnem hat kiló lett a husi, három csomag került a mélyhűtőbe: egy hatalmas adag vadasnak való combokkal, mellekkel, a legkisebb gerinccel; egy kisebb vadas-csomag, amiben csak négy kis comb és a mellcsontok vannak; és egy csomag a két nagy, húsos gerincekkel - ezeket a kemencében sütjük majd.
Négy combot még azon a hétvégén megsütöttem, bepácoltam péntek este a vágás után, vasárnap pedig szalonnával, fokhagymával, hagymával, és rókagombával sütöttem meg. És ettem belőle! No persze csak keveset, egy combot feleztem Borival, de már ez is több, mint amit egész eddigi életemben ettem. Bori és István imádták, úgyhogy legközelebb én is bátrabb leszek.
A csoda viszont a három nyúlmájból készült szombaton vacsorára. Kisebb darabokra vágtam őket, közben kevés olívaolajon szálasra vágott hagymát és aprított fokhagymát futtattam. Rádobtam a májat, majd paprikát, paradicsomot és csíkokra vágott friss vargányát. Medvehagymasóval, borssal és szerecsendióval fűszereztem. Nagyjából "félidőben" felengedtem finom roséval, fedő alatt készre pároltam. Mikor elkészült, leheletnyi főzőtejszínt öntöttem hozzá.
Kedvenc pasta-tányérjainkon tálaltam masnitésztára halmozva és kevéske parmezánt reszeltem rá. Egyszerűen tökéletesen nézett ki. Egy percig csak néztünk, aztán megkérdeztem Istvántól, nem kellene-e lefotóznunk, de ő mosolyogva csak annyit mondott: Szerintem ezt inkább megennünk kellene.:-)
Megettük. Leírhatatlanul finom volt.

Szeptember végén megint nyulat vágunk. Akkor fotózunk is. Mármint a májat...