Valami új... / Etwas Neues...

Hónapok óta nem született új bejegyzés. Hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányzott, de hosszabban leülni alig-alig volt időm. Valami összegzé...

Hónapok óta nem született új bejegyzés. Hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányzott, de hosszabban leülni alig-alig volt időm.
Valami összegzésféle illene most, de annyi minden van a fejemben, hogy nagyon zavarosra sikerülne.
Kemény évet zárunk, és az elmúlt hetek történései arra mutatnak, hogy a következő sem lesz könnyebb. Mondanám, hogy edzett vagyok, meg úgyis csak annyi terhet kapok, amennyivel elbírok, de egyik se lenne igaz. Most éppen összeroppanóban vagyok, és ha nem lenne mellettem az a néhány ember, akikre mindig számíthatok, bizony mostanra feladtam volna. Társ, barát, és persze a gyerekeim. Akikért mindig tovább kell mennem.
Persze annyi jó dolog is történt velünk, kár lenne nem beszélni róluk...
A legfontosabb, hogy egészségesek vagyunk. Bori a világ legcsodálatosabb nagytestvére, Vilmos pedig rajongásig szereti nővérét, ami nekem a mindennapok hatalmas csodája. Vilmos emellett igazi mókamester, mellette nem lehet unatkozni, mindig mond, tesz valamit, amivel mindannyiunkat megnevettet. Bori kreativitása és alkotóvágya töretlen, most éppen a keresztszemes hímzést tanulja, és minden alkalommal könnyeket csal a szemembe, amikor bekuckózik a kanapéra az én "kézimunkasarkomba", és nyelvét picit kidugva, erősen koncentrálva hímez.
Augusztus óta dolgozom, ami megtörte ugyan nagy selejtezési kedvemet, de azért így is látszik némi változás, szellősebb, levegősebb lett a pici kunyhó.
Mivel az angol porcelánok iránti lelkesedésem Istvánra is átragadt, sőt lassan túlszárnyalja az enyémet, komoly gyűjteményre tettünk szert ebben az évben, a konyhánk, tálalónk képe is megváltozott, és szeretem ezt a változást.
Bár a téli szünetet fülgyulladással (Vilmos), és torokszorító gondokkal (szerény személyem) kezdtük, tulajdonképpen csodaszép napjaink voltak, vannak. Sokáig (magunkhoz képest) ágyban vagyunk, beszélgetünk, játszunk, csodáljuk a karácsonyfát. Amikor csak lehet játszunk. Kedvencünk a karácsonyfa alatt lelt Tripolo, de építünk Vilmossal robotot, vagy éppen megmentjük az állatokat, babákat Vilmos tűzoltóautóival. Délutánonként felváltva olvasunk fel Borival, este pedig pizsamában, vastag zokniban, összebújva nézzük aktuális kedvencünket, a " Fenn a jeges északon"-t, vagy a "Vad Kanadá"-t a NatGeo-n.
Mindent kizárunk, és most éppen erre van szükségünk. Mindannyiunknak.
Én pedig szívom magamba ezeknek a napoknak minden csodás pillanatát, hogy erőt adjanak a következő év kemény csatáiban.
Nincsenek nagy terveim, a legfontosabb a túlélés. És nagyon szeretném az otthonunkat megtartani olyannak, amilyennek szeretjük. Mert szeretjük. Szeretnék tavasszal medvehagymát szedni Borival, nyárestéken a kertben ücsörögve beszélgetni, piknikezni a gyerekekkel, kergetőzni, bújócskázni, a kis sátrunkban összebújva mesét olvasni, ősszel gombászni, szarvasbőgést hallgatni, és azon nevetni, ahogy Vilmos a szarvasok hangját utánozza, és télen bevackolni a kandalló mellé, Borival hímezgetni, Vilmossal a szőnyegen legózni.
Ugye nem megvalósíthatatlan egyik sem?

Kívánok nektek, kedves Olvasóim nagyon boldog új esztendőt! Mindenből annyit, amennyit szeretnétek. A legtöbbet szeretetből. Abból legyen mindig nagyon sok!

Szeretettel
Bettus






You Might Also Like

0 megjegyzés