Nos, nem tudom, ismerik-e az "arabok" a medvehagymát. Gyanítom nem. De ha ismernék, egészen biztosan jócskán darabolnának belőle például a falafelbe.
Ma vega napunk volt. Nem direkt, csak ezt álmodtam. Valamikor hajnalban arra ébredtem, hogy ma bizony csicseriborsóból lesz valami. A falafel adta magát. És a medvehagyma is. Két kosárnyit szedtünk belőle délután, míg Borcsi békésen szunyókált a babakocsiban. Pesto és medvehagymás só készül belőle. És egy nagy maréknyi ment a falafelbe, és ugyanennyi a rizsbe is. Völgyünk naposabb oldalán már öregszik lassan, a házunk mögötti északi erdőben most bontja a leveleket. Még két hét...
Ígérem, legközelebb jövök receptekkel, képekkel is, de most nincs itthon a fényképezőgép.
Azért annyit elárulok, hogy isteni a medvehagymás csicseriborsó-fasírt. És a medvehagymás rizs. És a medvehagymás paprikáskrumpli. És...

Néhány napja valaki csúnyán megbántott. Lekicsinylően beszélt az otthonunkról, az életünkről, mert a "világ végén" vagyunk, és nem egy poros nagyvárosban. Az első gondolatom az volt, hogy nem foglalkozom vele, de dolgom van még az illetővel, hosszú évekig, így azt hiszem, nem maradhatnak elvarratlan szálak, tisztázatlan dolgok. Megpróbálom tehát.
Mikor megvettem a házat, nyaralónak, amolyan kis menedéknek szántam, aztán jött a pályázati lehetőség, és butaság lett volna nem kihasználni, hát pályáztam. Remélem jövő ilyenkor már a vendégeimnek készítem a reggelit... Mikor kész lett a felújítás, igyekeztünk minél több időt itt tölteni, bár a munkánk Pécshez kötött bennünket. Emlékszem, május 9-én aludtunk itt először, és akkor még csak feltételes módban beszéltünk az ideköltözésről. Minél többet ébredtünk itt az erdőszélen, annál inkább vágytunk arra, hogy most már mindig. Nem volt egyszerű döntés, de nem bántuk meg. Egyikünk sem. És mikor Borcsa készülődött közénk, már egyértelmű volt, hogy itt kell felnevelnünk.
Szeretünk itt élni. Szeretjük a hajnali madárcsicsergést, a seregélyek zajongását, a birkák bégetését. Szeretjük a hűs levegőt, ami a faluból a házunk felé sétálva estefelé szembejön velünk. Szeretjük a nyugalmat. Az esti csöndet, a rétisasok röptét a legelő fölött. Szeretjük a rókát, aki néha átsétál a kertünkön, és mielőtt kibújna a kerítésen a hozzánk szegődött kutyák által készített "művészbejárón" még visszanéz, és ránk kacsint. Szeretjük a szarvasbőgést hallgatni nyár végén az ágyunkból. Szeretjük, hogy tavasszal csak pár métert kell sétálni, és friss medvehagymát szedhetünk, hogy májustól csak egy rövid reggeli séta az erdei gomba a vasárnap reggeli rántottába. Szeretjük a csodálatos barátokat, akikre találtunk itt. És nemcsak mi, a gyerekeink is. Borcsa, és a "Nagyok". Mert ők is szeretnek itt. Gőtét fogni a patakban, birkákat terelni a legelőn, egyedül bóklászni az erdőben, bogarat gyűjteni, gombát szedni. Élni.
Itt, a "világ végén". Itt, ahol nekünk a VILÁG van.

Írhatnám, hogy már akkor érzem az illatát, ha kilépek a házból -ami egyébként igaz is-, de a konyhánk is folyton medvehagymaillatú.
Mikor két hete elindultunk szedni, néhány 2-3 cm-es kis hajtás fogadott bennünket az erdő szélén, a sűrűben semmit nem találtunk. Szombaton gyorsan megszedtük a salátának, kenyérnek valót, hétfőn már egy kosárral gyűjtöttünk egy óra alatt, szerdán pedig kaszálni lehetett mindenhol az erdőben. Hát kaszáltuk. Ha nem esik az eső, ma folytatjuk, de holnap mindenképpen.
Imádjuk. Mindannyian. Eddig főztem belőle levest, sütöttem medvehagymás kenyeret, a hosszú hétvége kedvelt vacsorája volt a medvehagymás krumplisaláta, hétfőn Ildiékkel medvehagymás nokedlit ettünk, sőt tegnap este a krumplifőzelékbe is belefőztem. De isteni volt vasárnap a reggeli rántottába, és csak úgy rágicsálni is nagyon jó.
Idősebbek is elkezdhetik, de a legkisebbek is élvezettel fogyasztják. Még akár fogak nélkül is...
Holnap pedig a bográcsoláshoz medvehagymás csiga készül. Végre.

Ezer éve nem írtam érdemben semmit. Ugyanis Bori megtanult teljesen stabilan, sőt nagyon gyorsan járni. Minden érdekli, leginkább barátaink fehér pulija, aki kb. másfél hete hozzánk költözött, és persze tavasz is lett végre, ami nálam egyet jelent a KINT-tel.
Nos, idáig jutottam reggel, aztán elsodort az élet, és fejben hiába írtam egész nap, mostanra szinte minden kiröppent a fejemből.
De mesélek az erdőnkről - arról, ami megmaradt belőle, de ez egy másik bejegyzés -, a forrásról, a fantasztikus medvehagyma-illatról. Mert ott töltöttük a délelőttöt. Három kosárnyi medvehagymát szedtünk barátnőmmel, Borcsa pedig hol az avarban ücsörögve csodált a világot, hol pedig a kutyákat idomította. Nagyon jó volt - ittunk az Aligvár-forrás vizéből, kerülgettük a hunyort, hóvirágot, élveztük az erdőt.
Emlékszem, még két éve is este tíz után jöttek a legjobb ötletek, egyetemistaként ilyenkor tudtam a legjobban tanulni, most meg csak ásítom egyiket a másik után, és azon gondolkodom, hogy ráérek én reggel is, nem kell most bekészítenem a kávét...
Borcsa korán kel. Fél hatkor, hatkor, napközben alig alszik, van, hogy csak fél órát délután, és bizony rendesen lefáraszt. De nem bánom. Sőt, élvezem.
Be van borulva, nem látszik az Orion, megint szemerkél az eső. Megyek lassan aludni, hátha holnap megint napsütésre ébredünk...

Ezek tudatában akik még mindig éreznek elhivatottságot a játékra azokat nagy szeretettel várom!