Ma reggel fokhagymás pirítóst ettünk Borival. Nincs ebben semmi különleges - gondolom. Szeretjük, teát iszunk mellé, vajjal kenjük, hogy ráolvadjon, ahogy mindenki.
Miközben ettük, elgondolkodtam, vajon mások hogy készítenek pirítóst... Merthogy nekünk itt a kedves sparherd, reggel, míg elkészül a kávé, begyújtunk most, hogy komoly fagyok vannak már. Szóval itt a sparherd, azon készítem a pirítóst, ahogy a nagymamám is annak idején. De mit csinál az, akinek nincs sparherdje? Nem eszik pirítóst?
Nem, ne nevessetek, tényleg KOMOLYAN elgondolkodtam ezen, míg reggeliztünk. Aztán a teámat kortyolgatva eszembe jutott, hogy én bizony Pécsett is ettem pirítóst, és ott sem volt sparherd. No itt ugrott be az a masina, amit kenyérpirítónak hívnak.
Hogy ez az elbutulás első jele, vagy egyszerűen csak annyira itt élek, hogy elfelejtek mindent, ami civilizáltabb Terecsenynél, nem tudom.
Szerintetek?