Emlékeztek, mikor Emma Thompson az Igazából szerelemben azon kesereg, hogy míg a testvére -aki persze a miniszterelnök- kiállt a hazájáért, ő csak egy papírmasé homárfejet készített aznap.
Hát, valahogy így éreztem én a karácsonyi készülődés alatt magam, miközben legbelül, nem is tudom hol, motoszkált bennem valami. Valami, hogy nem jó lesz ez az idei karácsony, sehogysem lesz jó. Pedig szerettem volna. Igazán. Bori miatt elsősorban, de persze magunk miatt is.
És nagyon rossz lett. Borinak nem, bár kicsit betegeskedett, de hihetetlen módon örült a fának, a díszeknek, a lámpáknak, mindennek. Az ajándékai egytől egyig telitalálatnak bizonyultak, úgyhogy tulajdonképpen boldog is lehetnék.
Mégsem vagyok. Mert minden más rossz volt. Mert semmi nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, mert alig láttuk egymást, mert megbántottak bennünket csúnyán, mert amint nem hárman voltunk, hiányzott minden ünnepi, minden meghittség. Nincs bennem harag, pedig lehetne. Csak tanácstalanság és bizonytalanság. Hogy hogyan is kell majd ezek után viselkednem azzal, aki így meg tudta bántani a családom, a kislányom. Persze az idő majd ezt is megoldja.

Éppen ezért kérlek Benneteket, nézzétek el nekem, hogy nem kívántam minden Kedves Olvasómnak boldog karácsonyt. Mert kívántam, csak magamban. Egyenként, mindenkinek. Meg is öleltem mindenkit, aki figyelt, figyel rám, akit érdekel amit gondolok, amiről álmodom. Csak ide nem értem a gondolatokkal, mert mindig utamba állt a keserűség.

Magamnak az kívánom az év utolsó napjára, hogy teljen nyugodtan: süljön meg a malac a kemencében, legyen ropogós finom a kenyér, forró a bor, amit a kemence mellett iszogatunk.
Nektek kívánom, hogy legyen olyan az év utolsó napja, éjszakája, amilyennek szeretnétek, az új esztendő pedig igazán békés és boldog!

És ha 2012-ben is benéztek ide, az új, felébredt Csipkerózsával találkozhattok.
Köszönöm, hogy velem tartottatok!