Le sem írom, hány blogbejegyzés született fejben az utóbbi időben! Annyi minden történik nálunk, annyi mindenről szeretnék mesélni, de az idő ugye...

Mióta dolgozom, nagyot változott az életünk. Hosszas fontolgatás, észérvek és érzelmek csatája után nehéz szívvel megváltunk kecskéinktől. Nem mentek messze, falun belül, a Czinege Farm oszlopos tagjai lettek, jó helyük van, szeretik őket, de hiányoznak nagyon. A birkák, és az idei gidák maradtak, maradnak. És ha az élet úgy hozza, és minden úgy alakul, ahogy szeretnénk, jövőre újra kecskézünk, sajtozunk.
Addig pedig, hogy ne unatkozzunk, vagy valami ilyesmi, örökbe fogadtunk három kiscicát. Zokni, Dínó Dan, és Bársony nagyon jól érzik magukat nálunk, a gyerekek kényeztetik, én pedig szorgalmasan etetem őket...

Bori, Zokni, Dínó Dan

Bársony

Zokni

Mivel egy ideje otthonról tudok dolgozni, kicsit talán több időm jut a kertre is. Szerencsére Vilmos nagy segítség ebben is, locsol, ültet, ás, szóval ő az abszolút univerzális kiskertész.

Lepkéink, méheink, dongóink gyorsbüféje

A Farkasgyepűről mentett lizinka

Bori fája - japán juhar

Lucullus pandajicsom (Vilmos)

Salátauborka

Paradicsomültetvény

Bori helye

Lányos búvóhely

Az én székem

Anyák napi hortenzia

Virágok a "kávézóban"

Évek óta készülünk a bejárati ajtó cseréjére, de valamiért mindig elmaradt. Igazából ragaszkodom a repedezett, nem túl jól szigetelő százéves ajtóhoz.
Ma reggel csodával hálálta meg ragaszkodásomat. Gyönyörű jégvirágokat rajzolt a csikorgó hidegben a csipkefüggöny folytatásaként...

A gyerekeim hosszú percekig álltak pizsamában az ajtó előtt, és nézték a csodát. Vilmos mindenkit többször is odavezetett, hogy csodáljuk meg mi is a "hatalmas hóvijágokat", Bori pedig alig várja, hogy a fotók alapján délután lerajzolja őket. Még az autóban is a jégvirágokról beszéltünk.

Köszönöm, drága öreg ajtó, hogy a gyerekeimnek is megmutattad azt a csodát, ami nekem annak idején természetes volt nagymamám ablakain a hosszú, fagyos teleken. Köszönöm azt a néhány csendes percet, amikor magamban gyönyörködhettem a gyönyörű mintákban. Ígérem, inkább keresek valakit, aki megment nekünk téged...

Hajnali négykor nyitottam ki a bejárati ajtót. Havazik! Egész hétvégén erre vártunk, és végre, végre most nálunk is havazik! A következő gondolatom persze az volt, hogy egész hétvégén vártuk, és akkor éppen ma esik, mikor rohannunk kell a buszra, Bori későn végez... De nem, koncentráljunk a lényegre: ha-va-zik.

Lelkesen indultam hajnali túrámra, ébresztettem a karám közepén behavazva alvó birkákat, és az sem zavart, hogy a kecskék furán néztek rám, mikor szénázás közben hangosan énekeltem, hogy "esik a hó a jégre, nádra...". Ugyan már, ki hallja hajnali négykor a semmi közepén?!

Kinevettem a kacsákat, mert ki se dugták az orrukat az ólból, mikor meglátták a fehérséget a lámpafényben. És élvezettel néztem, ahogy Csibi kutyánk a századik kört futja a kertben, néha beletúr az orrával a hóba, aztán fut tovább, mintha nem akarná elhinni, hogy végre hó van...

Miután gondosan megtöltöttem a madáretetőket, legszívesebben felébresztettem volna mindenkit, hogy "hahó, esik a hó!", de még nem volt öt óra sem, így magamban élveztem a csillogva táncoló hópelyhek csodáját.

Most pedig egy nagy bögre forró kávé mellett ülök a konyhában, egyedül, csöndben, félhomályban, és örülök, hogy tudok örülni a hóesésnek.
Mert most ez a lecke, a feladat, a cél: újra örülni az apró, és nagyobb csodáknak, és nem szégyelni ezt az örömet.

Legyen csodákkal teli, gyönyörű téli napotok!

Szeretjük az ünnepeket. Szeretünk egy-egy születésnapra, névnapra készülni, ajándékot, tortát, menüt tervezni, készíteni, díszíteni, teríteni.
Mindent elterveztünk Borival a Kedves vasárnapi születésnapjára: torta helyett tiramisu, mert az a kedvence; villásreggelivel várjuk haza a 24órás szolgálat után a nagy napon, stb.
És persze szinte semmi sem úgy lett, ahogy terveztük. A reggelihez még nem volt kész a terítés, mikor megérkezett, Vilmos egyszerre átadta az összes ajándékot, nem készültek el a zöld készlethez megálmodott szalvétagyűrűk...
De szép nap volt, és az ünnepelt is nagyon jól érezte magát.
Persze sem a reggeliről, sem az ebédről nem készült fotó, de az uzsonnánál már szemfüles voltam, és még Vilmos érkezése előtt készítettem néhány képet.
Hamarosan én következem... ;-)

Szép napokat nektek!

Boldog új esztendőt nektek!

Az új év első napját hármasban töltjük a gyerekekkel, és úgy döntöttünk igazi lazulós, nyugodt, ráérős napot tartunk...
Így történhetett, hogy a kora reggeli etetés után visszabújtam a pizsamámba, bevackoltunk a tévé elé, és a nagy füles fotelban hárman néztük Tűzoltó Samet. Későn reggeliztünk, a házimunka kimerült a mosogatásban, viszont rajzoltunk, mesét olvastunk, míg Vilmos aludt River Cottage-t néztünk Borival. Uzsonnára tavalyi zserbót ettünk, társasoztunk, most pedig hallgatjuk az esőt, és Beatrix Potter-maratont tartunk. Mindegyikünknek más a kedvence - Vilmos egészen pici kora óta rajong Pecás Jeremiásért, Bori Nyúl Péter rajongó, én pedig a Gloucester-i szabót szeretem a legjobban.
Kell ennél jobb évkezdet?

Hónapok óta nem született új bejegyzés. Hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányzott, de hosszabban leülni alig-alig volt időm.
Valami összegzésféle illene most, de annyi minden van a fejemben, hogy nagyon zavarosra sikerülne.
Kemény évet zárunk, és az elmúlt hetek történései arra mutatnak, hogy a következő sem lesz könnyebb. Mondanám, hogy edzett vagyok, meg úgyis csak annyi terhet kapok, amennyivel elbírok, de egyik se lenne igaz. Most éppen összeroppanóban vagyok, és ha nem lenne mellettem az a néhány ember, akikre mindig számíthatok, bizony mostanra feladtam volna. Társ, barát, és persze a gyerekeim. Akikért mindig tovább kell mennem.
Persze annyi jó dolog is történt velünk, kár lenne nem beszélni róluk...
A legfontosabb, hogy egészségesek vagyunk. Bori a világ legcsodálatosabb nagytestvére, Vilmos pedig rajongásig szereti nővérét, ami nekem a mindennapok hatalmas csodája. Vilmos emellett igazi mókamester, mellette nem lehet unatkozni, mindig mond, tesz valamit, amivel mindannyiunkat megnevettet. Bori kreativitása és alkotóvágya töretlen, most éppen a keresztszemes hímzést tanulja, és minden alkalommal könnyeket csal a szemembe, amikor bekuckózik a kanapéra az én "kézimunkasarkomba", és nyelvét picit kidugva, erősen koncentrálva hímez.
Augusztus óta dolgozom, ami megtörte ugyan nagy selejtezési kedvemet, de azért így is látszik némi változás, szellősebb, levegősebb lett a pici kunyhó.
Mivel az angol porcelánok iránti lelkesedésem Istvánra is átragadt, sőt lassan túlszárnyalja az enyémet, komoly gyűjteményre tettünk szert ebben az évben, a konyhánk, tálalónk képe is megváltozott, és szeretem ezt a változást.
Bár a téli szünetet fülgyulladással (Vilmos), és torokszorító gondokkal (szerény személyem) kezdtük, tulajdonképpen csodaszép napjaink voltak, vannak. Sokáig (magunkhoz képest) ágyban vagyunk, beszélgetünk, játszunk, csodáljuk a karácsonyfát. Amikor csak lehet játszunk. Kedvencünk a karácsonyfa alatt lelt Tripolo, de építünk Vilmossal robotot, vagy éppen megmentjük az állatokat, babákat Vilmos tűzoltóautóival. Délutánonként felváltva olvasunk fel Borival, este pedig pizsamában, vastag zokniban, összebújva nézzük aktuális kedvencünket, a " Fenn a jeges északon"-t, vagy a "Vad Kanadá"-t a NatGeo-n.
Mindent kizárunk, és most éppen erre van szükségünk. Mindannyiunknak.
Én pedig szívom magamba ezeknek a napoknak minden csodás pillanatát, hogy erőt adjanak a következő év kemény csatáiban.
Nincsenek nagy terveim, a legfontosabb a túlélés. És nagyon szeretném az otthonunkat megtartani olyannak, amilyennek szeretjük. Mert szeretjük. Szeretnék tavasszal medvehagymát szedni Borival, nyárestéken a kertben ücsörögve beszélgetni, piknikezni a gyerekekkel, kergetőzni, bújócskázni, a kis sátrunkban összebújva mesét olvasni, ősszel gombászni, szarvasbőgést hallgatni, és azon nevetni, ahogy Vilmos a szarvasok hangját utánozza, és télen bevackolni a kandalló mellé, Borival hímezgetni, Vilmossal a szőnyegen legózni.
Ugye nem megvalósíthatatlan egyik sem?

Kívánok nektek, kedves Olvasóim nagyon boldog új esztendőt! Mindenből annyit, amennyit szeretnétek. A legtöbbet szeretetből. Abból legyen mindig nagyon sok!

Szeretettel
Bettus

Nagylány. Gyönyörű, kedves, okos, szeretnivaló. Csoda. És ma hét éves... ♥

Isten éltessen, drága Borikám!

Ugye ti is hisztek a Mikulásban? Ha esetleg mégis lennének kétségeitek, nézzétek meg a Polar Expressz-t. :-)

Mi már kétszer néztük november közepe óta Borival, és nem unjuk.




Most megyek, kifényesítem a csizmám, és várom, hogy reggel legyen...

Hideg volt ma. Reggel hétkor -8 fok a kertünkben, és a napsütés ellenére napközben sem olvadt fel a fagyos föld.
Nagyon szeretjük a hideget. Mikor a pirosra csípi az arcunkat, mikor látszik a leheletünk, mikor ropog a fű a lábunk alatt.
Ma éppen ilyen idő volt, a gyerekek segítettek fát előkészíteni a következő napokra, én igyekeztem a teraszt csinosítgatni, kicsit kergetőztünk is. Olyan jó volt...
És legalább ilyen jó volt bejönni, és gyertyafényben habos forró csokit inni. :-)







És mert nagyon szeretjük, a forró csoki-alap nálunk nagy adagban készül, üvegben pihen a hűtőben, hogy bármikor elővehessük, és forró tejbe keverhessük.


Mézes forró csoki:

6 ek méz
3 ek jó minőségű kakaópor
1 kk fahéj
ízlés szerint szegfűszeg (őrölt), szerecsendió
(lehet mézeskalácsfűszer is)

Egyszerűen alaposan elkeverem a hozzávalókat egy tálban, majd jól zárható, kisebb befőttes üvegbe töltöm. Forró tejben elkeverve azonnal fogyasztható, Egy 2,5 dl-es bögréhez kb. 2 tk szósz kell.






Már ég a második gyertya is. Ma Bori gyújtotta a gyertyát, mert névnapja van. ♥