És a valóság...

Und die Wahrheit...

Még csak pár szót beszélgettünk velük, főleg Bori, de már most nagyon szeretjük őket. Azt hiszem, minden nap benézünk majd hozzájuk...

Igazából már tegnap meg kellett volna írnom ezt a bejegyzést. A századikat. Azért nem tettem, mert készültem. Bolhapiacra, pontosabban a pécsi vásárba, régiségek, kincsek közt keresgélni, kincseket találni, és ezekről írni.
És mit találtam a bolhapiacon? SEMMIT. ABSZOLÚT SEMMIT. Nem volt csipke, nem voltak régi cserepek, porcelánok, csak mindenféle kínai izé.

Azért vettem Borinak egy aranyos virágos bögrét, meg egy szép tojástartót, hozzá illő pici vázával. És egy sárga primulát. Ennyi. Se árusok, se vásárlók nem voltak. No majd legközelebb...

Bánatomban angyalszárnyakat barkácsoltam, nem a legszebbeket, de első próbálkozásra azért egészen jókat. Holnap pedig nekiállunk a tavaszi/húsvéti dekorálásnak, és máris jobb lesz a kedvünk...
Und morgen fangen wir mit dem Frühlings/Ostern-Deko an, und werden wir sicher besser gelaunt.

1. Csilla(gos) nagyon, NAGYON szereti a körtelevet; és hústól függően hagymásan, tejfölösen vagy tejjel-vajjal készíti.
Kedvenc könyvem papnéja szintén, krumplipürét pedig többféleképpen készítette, de családja egyikért sem rajongott.:-)))
(Bevallom, elfelejtettem megkérdezni, mert az első öt perc után ezek már abszolút nem tűntek fontosnak. Ő viszont -itt- elárulta.)
 Csilla trinkt sehr, SEHR gern Birnenmost, und Kartoffelbrei macht sie entweder mit Zwiebeln, oder mit Sahne, oder mit Milch und Butter.
(Um ehrlich zu sein habe ich vergessen, es zu fragen, nach fünf Minuten schien das nicht mehr wichtig zu sein. Sie hat es aber -hier- verraten.)

Das Pfarrhaus von Csilla kann eindeutig nur sonnig sein.


2. Ha egy kávézóban padlószőnyeg van, három csintalan gyermek mellett is lehet beszélgetni.


3. Bözsi egy angyal, legszívesebben ölbe vettem volna, Bandiúr pedig igazi úriember: megmutatta Borinak mik a veszélyes dolgok Kaposvár belvárosában, és azt is, hogyan lehet bárhová felmászni komolyabb esés nélkül.:-)
Bözsi ist ein Engel, ich hätte sie am liebsten die ganze Zeit gekuschelt; Bandi ist ein geborener Gentleman: er hat Bori die gefährlichste Plätze in der Innenstadt von Kaposvár gezeigt, und auch das, wie man auf die verschiedensten Dinge hinaufklettern kann, ohne herunterzufallen.


4. Már háromféle menüt összeállítottam a tavaszi találkozóra, a biztos pont a csilis csupacsoki torta.:-)

Konklúzió: Ha úgy érzed, valakit meg kell ismerned, akkor egyszerűen meg kell ismerned és kész. Véletlenek nincsenek.
Schlussfolgerung: Wenn du das Gefühl hast, jemanden kennenlernen zu müssen, dann muss es einfach sein. Es gibt keine Zufälle.

Drága Csilla, Bözsi, Bandiúr! (És persze a család többi tagja is.)
Köszönjük a szép délutánt, az ajándékokat. Bori nem enged senkit közel a párnájához, méhecskéjét szorítja a kezében alvás közben is, és ezerszer elmesélte már Apának, mi mindent csinált a "fiúval" és Böditével.:-)
Várunk Benneteket legközelebb!

Valamikor az ősszel olvastam ezt a könyvet, és azóta is bele-beleolvasok, annyira lebilincselő olvasmány. Humoros, őszinte, magával ragadó, az ember úgy érzi, része a történetnek. Miután elolvastam, minden vágyam az volt, hogy megismerjek egy lelkészfeleséget.

(Forrás: amazon.de)

És akkor rátaláltam a parókiára, ahol mindig süt a nap, ahol négy gyerekkel sosem unalmas az élet. Beleszerettem Csillagos csodaszép fotóiba, kedves, hol humoros, hol komoly írásaiba.

Mikor megláttam kaposvári fotóit, elszomorodtam, hogy itt járt néhány kilométerre tőlünk, és nem találkoztunk, de kiderült, hogy még itt van. És holnap találkozunk. Szóval ez volt a nagy titok (nem akartam elkiabálni), ezért volt a nagy izgalom.

Ígérem, holnap este részletesen beszámolok a találkozóról. Sőt, még arról is kifaggatom majd Csillagost, milyen krumplipürét készít, és szereti-e a körtelevet. (Aki olvasta a könyvet, érti.:-)))

Biztosan érzem, hogy jön a tavasz. Valahogy energikusabb, jókedvűbb lettem. És újra kreatív...

  
Már régóta szerettem volna új ajtókoszorút, táblával, szívecskével. Ma nekiálltunk Borival, és hipp-hopp elkészült. Nekem nagyon tetszik, éppen olyan, amilyennek szerettem volna. És már van újabb ötletem. Hétvégén, ha nem lesz túl nagy a sár, sétálunk nagyot az erdőben, gyűjtünk ezt-azt, és készül az újabb koszorú. A konyhába.

Igyekszem "édes mostoha" lenni, bár gyakran minden igyekezetem ellenére falakba ütközöm. Azt mindenképpen fontosnak tartom, hogy minden gyerek születésnapját megünnepeljük, és lehetőleg egyformán ünnepeljük. Tavaly nagy partyt tartottunk barátokkal, játékokkal, pizzával, lufikkal a fiúk, és Eszter szülinapján is, idén csak magunkban ünneplünk, de így is megadjuk a módját.





Már egy ideje gondolkodtam, mit is találjak ki Eszternek, ami igazán lányos, de a fiúknak sem "ciki", amit könnyen el tudok készíteni, és Bori is segíthet benne. Megint csak renaade segített, nyomtattunk vagdostunk, ragasztottunk Borival, és csudaszép szívószálakat és muffinkapszlikat készítettünk. A muffinok pedig rengeteg eperjoghurttal készültek, sok-sok aszalt áfonyával, hogy szép rózsaszínek legyen. No és persze finomak.

És volt torta, és ajándék is. A kincsesládikát ketten készítettük Borival, az ajándékba kapott gyöngyökből fűzött ékszerek kerülnek majd bele.
Und es gab auch Torte und Geschenke. Die kleine Schatztruhe haben wir mit Bori gebastelt, für die selbstgemachte Juwelen, die Eszter aus den Perlen macht, die wir ihr auch geschenkt haben.

Az úgy történt, hogy karácsony előtt néhány nappal megláttam a Praktikában a cicákat és az egereket. Legszívesebb azonnal kötőtűt ragadtam volna, de éppen ezer meg egy más dolgom volt, így -szokás szerint- halogattam.

Aztán jött az új év, a fogadalmak, és most, február közepén végre elkészült az első. Mondhatnám prototípus, mert már a fonalas kosárban várnak az újabb cica-alapanyagok. Az ő gazdája öcsém nagyobbik lánya, Panna lesz, de készül még egy lila Borinak (ez a kedvenc színe), a jövő hétvégi szülinapra pedig rögtön kettő, a két hatévesnek.

Tudom, nem tökéletes, de olyan aranyos, nem?!

Köszönöm szépen a kedves köszöntéseket, igazán jól esett, hogy gondoltatok rám.

(A képek a telefonommal készültek, ezért a rosszabb minőség.)

A mai nap éppen olyan volt, amilyennek szerettem volna. Csöndes, nyugodt, sok-sok játékkal, nevetéssel, gondolkodással, szeretettel.

(Die Bilder habe ich mit meinem Handy gemacht, deshalb sind sie nicht so gut.)

Amikor anyukám 38 éves volt, én éppen 17, tortát sütöttem neki, talán a vacsorát is én készítettem. Mellettem egy pici lány szorgoskodott ma a konyhában, hol a tojáshabtól, hol a csokikrémtől maszatosan.

Boldog vagyok.

És hoztam Nektek a tortámból, mert örülök, hogy velem vagytok, és így ismeretlenül is nagyon sokat köszönhetek Nektek.

Azok, akik igazán jól ismernek -mint pl. az Anyukám- most valószínűleg nagyon meglepődnek. Készülök a Valentin-napra. Én. Ugye, ugye meglepő?

De hadd kezdjem az elejéről...
Nagyon szeretem az ünnepeket. Csodálatos ünnepeink voltak gyerekkoromban, Anyukám és a Nagymamám hihetetlen módon értettek ahhoz, hogy a legapróbb ajándékból is hetedhét országra szóló meglepetést varázsoljanak, hogy az ünnepek olyanok legyenek, amilyennek lenniük kell: hol meghittek és csöndesek, hol hangosak, vidámak.
A születésnapokat mindig különösen szerettem, nem csak a sajátomat, mindegyikünkét. A születésnap különleges nap volt. Kora reggeltől egészen lefekvésig az ünnepeltről szólt, az ő kívánsága szerint készült a reggeli, az ebéd, a vacsora, mindenki igyekezett a kedvében járni. Jó volt ünnepeltnek és ünneplőnek lenni. Apró ajándékokat kapni és adni, figyelni a másikra, és egy napig a figyelem középpontjában lenni.
Éppen ezért "sokkolt" gimnazistaként a Valentin-nap. Döbbenten vettem észre, hogy az én születésnapomon mások is kapnak ajándékot. És nem tetszett. Az meg pláne nem, hogy a legtöbb társaságban, ha szóba került, mikor van a születésnapom, általános rácsodálkozás következett: "Jé, te Valentin-napon születtél?". Igen, akkor. Bár igazából Bálint napon, február 14-én. (Erről van egy nagyon kedves családi "legendánk", de ezt majd máskor.)
Nos, az első perctől kezdve utáltam a Valentin-napot. Hogy minden tele van piros szívekkel, a virágboltban sorok állnak, és ez a nap már nem az én napom, hanem mindenki másé.
Gyerekes dolog, ugye?:-) Lassan felnőttem, és néhány éve kitaláltam magamnak valamit. Este nyolc óra tíz perckor születtem, és a legjobban azt szerettem a születésnapomban, hogy ilyenkor Anyukám mindig felköszöntött. Mindegy volt, hogy éppen hol vagyok, hogy a gimnáziumi kollégiumban, 1000 km-re tőle, az egyetemi koleszben, hogy dolgozom, vagy buli van, minden évben február 14-én pontban 20.10-kor hívott. Szóval arra gondoltam, nagylelkű leszek a szerelmesek millióival, és átengedem nekik a "napom", és én csak egy órácskát kérek nyolc tíztől.
Azért ez kedves gesztus, nem?;-)
És idén valami egészen érdekes történt.
Ahogy nézelődtem, olvasgattam kedvenc blogjaimon, hirtelen aranyosnak éreztem a készülődést, a különböző apró meglepetéseket. És amikor megláttam ezeket, és ezt, no meg ezt, elhatároztam, hogy idén bizony nálunk is lesz Valentin.
Tehát ma Borival nekiálltunk, hogy meglepetést készítsünk Apának. Semmi komolyat, csak olyasmit, amit közösen készíthetünk, amivel örömet okozhatunk neki.
Ez várja majd a reggeli kávé mellett...









(Azért Nektek, mert tudom, hogy köztünk marad, megsúgom, hogy bár azt mondtam, nem szeretnék semmit a születésnapomra, egy cserép tavaszi virágnak nagyon örülnék...)

És még mindig -vagy már megint- havazik. Szépséges, gyönyörű, de lassan elég belőle. Bőven elhagytuk a fél métert, a Pulik már látszanak ki belőle, és ha még egy napig ennyire esik, Borit is úgy kell majd keresgélni...
Madaraink kitartóan jönnek egész nap, győzzük újratölteni a madáretetőket.
És közben gyönyörködünk a tájban, csodáljuk a csillogást, a behavazott hatalmas fenyőket a régi erdészháznál, az esténként az utcában megjelenő rókát, a házunk mellett az erdőbe vivő behavazott utat. Mintha belevesznénk a nagy fehérségbe...
Közben pedig néha rám tör valami furcsa bezártság-érzés: karácsony óta szinte alig tettük ki a lábunkat Terecsenyből. Bizony kezd hiányozni a civilizáció.:-)
El is határoztam, ha végre bejutok Kaposvárra, hobbiboltban kezdem a bevásárlást, aztán jön a méteráru és a papírbolt. Annyi mindent szeretnék csinálni, hogy muszáj bevásárolnom.;-)

Persze azért föltaláljuk magunkat kis falunkban is. A hétvégén például isteni, igazi téli levest főztünk, játszottunk nagyokat hármasban, havat lapátoltunk, szánkóztunk, sőt vívtunk hatalmas hócsatát is.
Bori minden munkából lelkesen kivette a részét, a hócsatában pedig hol Anyának, hol Apának szurkolt, és sikongatva dobálta a havat.

Bori havat söpör

Mit csináljak még, Anya

Holnap izgalmas hét kezdődik, de hogy miért, arról majd holnap...

Addig a finom téli levesünkkel kedveskedek Nektek, jól esik majd a hócsaták után.





Ugye milyen jól néz ki?;-)

És a recept...