A hétvégén végre összetalálkoztunk mi négyen: az inspiráció, a kreativitás, az idő és szerény személyem. Ritkák mostanában az ilyen találkozások, hol a kedv hiányzik, hol más a feladat, kevés az idő, hol meg egyszerűen csak én vagyok szanaszét, magam sem tudom hol.
De most. Gyakorlatilag péntek délutántól alkottunk hol így négyesben, hol kiegészülve Bori lelkes segítségével.
Igazából nem is tudom, hol kezdjem.
Mikor ideköltöztünk, találtam a felújító csapat által itt hagyott hulladék faanyag között néhány szépséget. Aztán persze nem tettem őket félre rögtön, és ahogy ez már lenni szokott, vagy föl lettek használva erre-arra, vagy felvágva tüzelőnek a sparherdbe, vagy egyszerűen csak eltűntek. Most, hogy végre rend lett a régi pajta helyén, előkerült egy "darab fa".
Gondosan félretettem, hetek óta kerülgettem, gondolkodtam, mit is kezdhetnék vele, mikor ráleltem erre "titatoni"-nál. Megdobbant a szívem, lelkesen mutattam Istvánnak is, igen, megtaláltam a "darab fa" küldetését. És elkészült. Ugyan nem kiürült fűszeres üveggel, hanem kémcsövekkel, amik szintén az "egyszer majd jók lesznek valamire" feliratú dobozaim egyikében lapultak. Az eredeti terv az volt, hogy veszek virágzó hagymásokat, esetleg boglárkát, és egy-egy szálat teszek belőlük az üvegekbe, de a hó másként akarta. Majd szedünk bele a kertből, ha végre tavasz lesz.
Nos, itt a végeredmény.

No de a kreatívság nem jön magától, az alkotáshoz meg kell adni testnek és léleknek ami jár, úgyhogy péntek délután Borival isteni csokis kekszeket gyártottunk. Tele lett a kekszes üvegünk, aztán estére mintha szublimáltak volna a kekszek, tehát szombaton sütöttünk még, nem is egy, hanem két adagot. Ezeket már az eredeti recepttől kicsit eltérve, kardamommal, szerecsendióvirággal, csillagánizzsal fűszerezve.

És mivel tényleg nagyon finomak, Csenge-napra is készült belőle ajándék.