Bár Bori mélyen hallgat arról, hová tűnt a letöltőkábel, öcsémnek köszönhetően megoldódott a képletöltés problémája.
Már csak az idő hiányzik, de ígérem, holnap este lesznek kemence-fotók, beszámoló a kemencézésekről, meg még egy csomó minden, ami érdekes lehet...

Nem is értem, miért nem szól egy dal sem Balatonszemesről.
Nos, mi írtunk egyet Borival. És Imi keresztapa fotóival illusztráltuk...

(szöveg: Bori és én; dallam: "A part alatt")

A Szemesen, a Szemesen Gaál Borbála pacsál, Gaál Borbála pacsál.













Ildi nézi, Ildi nézi, Imi fényképezi, Imi fényképezi.

Kikötőben, kikötőben, de jó szaladgálni, de jó szaladgálni.














Naplementét, naplementét a Botival nézzük, a Botival nézzük.





  
Megy a hajó, megy a hajó, majd Tihanyba érünk, majd Tihanyba érünk.
















Jaj de jó volt, jaj de jó volt nyaralni Szemesen, nyaralni Szemesen.

















És a szalonnasütés, a nagy séták, beszélgetések még nem is kaptak helyet a nótánkban.
Szóval nagyon jó volt Szemesen. Köszönjük Ildiéknek!!!


(Szolgálati közlemény: Elkészült a kemencénk. Hatalmas, és fantasztikusan szép és jó, már sütöttünk benne kenyeret, kalácsot, husit, pizzát, langallót, sóletet. Fotók is vannak, de Bori eltüntette valahová a fényképezőgép letöltőkábelét, így egyelőre nincsenek képek. Azok nélkül meg nem lenne igazi a kemence-poszt...)

Isten hozott mindenkit újra!

Szaporodunk, sokasodunk, lassan kinőjjük a tanyát.:-)))
Lettek ugyebár húsvétra a nyulak: Apponyi Geraldine, Bori magyar vadas nyuszija, aki már vemhes volt; I. Zogu, azaz Bundás, Eszter hosszú szőrű, fehér baknyuszija, és a két új-zélandi iker: Máté Virágja, és Bogi, akit egészen vasárnapig csak "Másik Nyúlnak" hívtunk, mert Dávidnak nem jutott eszébe megfelelő név.
Aztán május 23-án reggelre megszülettek Geraldine kicsinyei, szám szerint öten. Napok óta nyitva a szemük, most már jönnek-mennek magabiztosan a ketrecben.
Péntek reggel pedig, nem is reggel, hajnalban, megjelent Bársony cicánk egy vörös-fehér kis vadmacskával. Már önállóan eszik, de borzasztó félénk, úgyhogy a napjai nagy részét István kaktuszpolcai mögött tölti. Így a neve is kézenfekvő: Kaktusz. (Köszi, Mesi!)
Lassan tényleg igazi kis gazdaságunk lesz, egy gyönyörű vörös kakas, és néhány tyúk anyukámnál várja, hogy végre elkészüljön a kerítés, nagymamám udvarában pedig két tüneményes futókacsa nevelődik nekünk. Ja, és gyöngytyúkjaink is lesznek. No és persze két hét múlva érkezik az újabb nyúlszaporulat. Duplán.

















Micsoda kemencés nyúlpecsenyéket eszünk majd!:-)))

Van, hogy nem jut eszembe semmi, amit úgy igazán megennék, vagy ha eszembe is jut valami, biztosan nincs itthon egy-két kulcsfontosságú hozzávaló. Ilyenkor két dolog történhet - rosszabb esetben elmegy a kedvem a főzéstől és hideg vacsora van, majd másnap délelőtt rögtönzök Borinak valami finomat; jobbik esetben pedig "Kochduell"-t játszom magammal, és a véletlenszerűen a konyhapultra rakott alapanyagokból áll össze a vacsora.
Így készült ez a tészta is, amit mi vacsorára ettünk friss salátával, Bori pedig másnap ebédre. Felnőtt adagot pusztított el belőle, győztem adni neki kis villájával. Majd mikor megunta Anya lassú etetését, önállósította magát: először saját villájával próbálkozott, de kis masnik folyton lecsúsztak róla, majd a kezecskéit hívta segítségül. Az eredmény a képeken látható.



A vizet feltettem főni, közben összedaraboltam apróra a fokhagymát, szurokfüvet, a halat kis tálban villával kicsit szétnyomkodtam. A halat a rajta lévő olajjal együtt magas falú serpenyőbe dobtam, kicsit átpirítottam, majd hozzáadtam a fokhagymát, szurokfüvet, és ezekkel pirítottam tovább. Hozzáadtam a paradicsomot, lefedve forraltam pár percig, majd sóztam, tekertem bele borsot. Közben kifőztem a tésztát is. A szószt levettem a tűzről, belekevertem a tejszínt, lefedve hagytam állni pár percet, aztán belezuttyantottam a tésztát, összeforgattam és jól megettük.