Ugrálok össze-vissza az időben, nézzétek el nekem, de annyi minden van a fejemben, amit le szeretnék írni, és annyira kevés az idő rá, hogy csak csapongok.
Szóval a nyulak. Mióta utoljára írtam róluk, Apponyi Geraldine picúrka nyuszibébijei hatalmas és gyönyörűséges nyulakká nőttek, ketten lányok, akikből anyanyuszi lesz hamarosan, hárman pedig fiúk, akik... hogy is mondjam, a fazékban végzik. Vagy a kemencében.
Sosem ettem meg a nyulat, bár gyerekkoromban gyakran került az asztalra. Isteni illata volt belőle a vadasnak, a sülteknek, de nem vitt rá a lélek, hogy meg is kóstoljam, hiszen ismertem őket.
Azóta felnőttem, és magamat is megleptem a nyúlvágáshoz, nyúlevéshez való hozzáállásommal.
Nem, ne ijedjetek meg, a nyuszikat nem én vágtam, még csak nem is láttam, hogyan történt a dolog, de mikor István megjelent a konyhaajtóban a nagy vájlinggal, benne a nyúltetemekkel, úgy éreztem, nekem is ki kell vennem a részem, és nagy sóhajjal magamra vállaltam a bontást, zacskózást.
A három fehér nyuszi volt az áldozat, nem szerettem őket igazán, hiányzott belőlük minden kedvesség, "nyusziság", de azért kicsit mégis sajnáltam, hogy így végezték...
No de vissza a vájlinghoz. Mikor betettem a mosogatóba, fordult egyet a gyomrom, a friss vérszag, a meleg hús (bocs, ha borzolom az idegeket), de nyeltem egyet, rengeteg hideg vizet engedtem rájuk, és mikoözben daraboltam őket, jobbnál jobb recepteket találtam ki rájuk.
Majdnem hat kiló lett a husi, három csomag került a mélyhűtőbe: egy hatalmas adag vadasnak való combokkal, mellekkel, a legkisebb gerinccel; egy kisebb vadas-csomag, amiben csak négy kis comb és a mellcsontok vannak; és egy csomag a két nagy, húsos gerincekkel - ezeket a kemencében sütjük majd.
Négy combot még azon a hétvégén megsütöttem, bepácoltam péntek este a vágás után, vasárnap pedig szalonnával, fokhagymával, hagymával, és rókagombával sütöttem meg. És ettem belőle! No persze csak keveset, egy combot feleztem Borival, de már ez is több, mint amit egész eddigi életemben ettem. Bori és István imádták, úgyhogy legközelebb én is bátrabb leszek.
A csoda viszont a három nyúlmájból készült szombaton vacsorára. Kisebb darabokra vágtam őket, közben kevés olívaolajon szálasra vágott hagymát és aprított fokhagymát futtattam. Rádobtam a májat, majd paprikát, paradicsomot és csíkokra vágott friss vargányát. Medvehagymasóval, borssal és szerecsendióval fűszereztem. Nagyjából "félidőben" felengedtem finom roséval, fedő alatt készre pároltam. Mikor elkészült, leheletnyi főzőtejszínt öntöttem hozzá.
Kedvenc pasta-tányérjainkon tálaltam masnitésztára halmozva és kevéske parmezánt reszeltem rá. Egyszerűen tökéletesen nézett ki. Egy percig csak néztünk, aztán megkérdeztem Istvántól, nem kellene-e lefotóznunk, de ő mosolyogva csak annyit mondott: Szerintem ezt inkább megennünk kellene.:-)
Megettük. Leírhatatlanul finom volt.

Szeptember végén megint nyulat vágunk. Akkor fotózunk is. Mármint a májat...

Bár Bori mélyen hallgat arról, hová tűnt a letöltőkábel, öcsémnek köszönhetően megoldódott a képletöltés problémája.
Már csak az idő hiányzik, de ígérem, holnap este lesznek kemence-fotók, beszámoló a kemencézésekről, meg még egy csomó minden, ami érdekes lehet...

Nem is értem, miért nem szól egy dal sem Balatonszemesről.
Nos, mi írtunk egyet Borival. És Imi keresztapa fotóival illusztráltuk...

(szöveg: Bori és én; dallam: "A part alatt")

A Szemesen, a Szemesen Gaál Borbála pacsál, Gaál Borbála pacsál.













Ildi nézi, Ildi nézi, Imi fényképezi, Imi fényképezi.

Kikötőben, kikötőben, de jó szaladgálni, de jó szaladgálni.














Naplementét, naplementét a Botival nézzük, a Botival nézzük.





  
Megy a hajó, megy a hajó, majd Tihanyba érünk, majd Tihanyba érünk.
















Jaj de jó volt, jaj de jó volt nyaralni Szemesen, nyaralni Szemesen.

















És a szalonnasütés, a nagy séták, beszélgetések még nem is kaptak helyet a nótánkban.
Szóval nagyon jó volt Szemesen. Köszönjük Ildiéknek!!!


(Szolgálati közlemény: Elkészült a kemencénk. Hatalmas, és fantasztikusan szép és jó, már sütöttünk benne kenyeret, kalácsot, husit, pizzát, langallót, sóletet. Fotók is vannak, de Bori eltüntette valahová a fényképezőgép letöltőkábelét, így egyelőre nincsenek képek. Azok nélkül meg nem lenne igazi a kemence-poszt...)

Isten hozott mindenkit újra!

Szaporodunk, sokasodunk, lassan kinőjjük a tanyát.:-)))
Lettek ugyebár húsvétra a nyulak: Apponyi Geraldine, Bori magyar vadas nyuszija, aki már vemhes volt; I. Zogu, azaz Bundás, Eszter hosszú szőrű, fehér baknyuszija, és a két új-zélandi iker: Máté Virágja, és Bogi, akit egészen vasárnapig csak "Másik Nyúlnak" hívtunk, mert Dávidnak nem jutott eszébe megfelelő név.
Aztán május 23-án reggelre megszülettek Geraldine kicsinyei, szám szerint öten. Napok óta nyitva a szemük, most már jönnek-mennek magabiztosan a ketrecben.
Péntek reggel pedig, nem is reggel, hajnalban, megjelent Bársony cicánk egy vörös-fehér kis vadmacskával. Már önállóan eszik, de borzasztó félénk, úgyhogy a napjai nagy részét István kaktuszpolcai mögött tölti. Így a neve is kézenfekvő: Kaktusz. (Köszi, Mesi!)
Lassan tényleg igazi kis gazdaságunk lesz, egy gyönyörű vörös kakas, és néhány tyúk anyukámnál várja, hogy végre elkészüljön a kerítés, nagymamám udvarában pedig két tüneményes futókacsa nevelődik nekünk. Ja, és gyöngytyúkjaink is lesznek. No és persze két hét múlva érkezik az újabb nyúlszaporulat. Duplán.

















Micsoda kemencés nyúlpecsenyéket eszünk majd!:-)))

Van, hogy nem jut eszembe semmi, amit úgy igazán megennék, vagy ha eszembe is jut valami, biztosan nincs itthon egy-két kulcsfontosságú hozzávaló. Ilyenkor két dolog történhet - rosszabb esetben elmegy a kedvem a főzéstől és hideg vacsora van, majd másnap délelőtt rögtönzök Borinak valami finomat; jobbik esetben pedig "Kochduell"-t játszom magammal, és a véletlenszerűen a konyhapultra rakott alapanyagokból áll össze a vacsora.
Így készült ez a tészta is, amit mi vacsorára ettünk friss salátával, Bori pedig másnap ebédre. Felnőtt adagot pusztított el belőle, győztem adni neki kis villájával. Majd mikor megunta Anya lassú etetését, önállósította magát: először saját villájával próbálkozott, de kis masnik folyton lecsúsztak róla, majd a kezecskéit hívta segítségül. Az eredmény a képeken látható.



A vizet feltettem főni, közben összedaraboltam apróra a fokhagymát, szurokfüvet, a halat kis tálban villával kicsit szétnyomkodtam. A halat a rajta lévő olajjal együtt magas falú serpenyőbe dobtam, kicsit átpirítottam, majd hozzáadtam a fokhagymát, szurokfüvet, és ezekkel pirítottam tovább. Hozzáadtam a paradicsomot, lefedve forraltam pár percig, majd sóztam, tekertem bele borsot. Közben kifőztem a tésztát is. A szószt levettem a tűzről, belekevertem a tejszínt, lefedve hagytam állni pár percet, aztán belezuttyantottam a tésztát, összeforgattam és jól megettük.