"Milyen jó, most már hárman vagyunk lányok!" Ezzel a mondattal indította Eszter a hétvégét, bennem pedig rögtön megmozdult valami, amit eddig nem éreztem. Hirtelen valóban nagycsaládos lettem. És ettől más lett az egész hétvége. Végre -egy év után először- igazi család voltunk. A gyerekek terítettek, közben beszélgettünk, az étkezések alatt nagyokat nevettünk, és így valahogy jobban csúszott minden, még a meggylevest is jóízűen kanalazták a fiúk is.
És ha már hárman vagyunk lányok, el is foglaltuk a konyhát: péntek este gofrit sütöttünk, csak mi, míg a fiúk bogarásztak a kertben. Én nyitottam-csuktam a sütőt, Eszter kanalazta bele a tésztát, Boriskám pedig az asztalon figyelt a bébihordóban. Jövőre -legalábbis Eszter szerint- már ők ketten sütik a gofrit - Eszter keveri a tésztát, Borika meregeti a sütőbe, Anya pedig (ez lennék én) mesél közben.
Úgy legyen...