Alig több, mint egy éve, hogy gyökeresen megváltozott az életem. Hosszú idő óta mindig az élet sűrűjében voltam, a munkám volt a legfontosabb dolog az életemben, talán előrébb való volt a magánéletnél...

Aztán megismertem Őt. És pillanatokon belül eldőlt, hogy itt élem majd le az életem, Vele, jöban-rosszban. És a gyerekekkel. Mert hirtelen nagycsaládos lettem, bár csak hétvégekre, szünetekre, ünnepekre. Mindig nagy családot szerettem volna, úgyhogy örültem neki, nekik. Furcsa és nehéz dolog készen kapni egy családot. És persze csodálatos. Egyik pillanatról a másikra felelős leszel értük, része leszel az életüknek, és ők is a tiédnek. Neveled őket, mert nem maradhatsz kívülálló, és ha jól csinálod, előbb-utóbb észreveszed a "kezed nyomát". A szavaikban, abban, ahogy a cipőjüket kötik, ahogy köszönnek, terítenek, esznek. Ahogy és amit esznek.


És már megint a nagymamámhoz érkeztem. Mert ő a kályha. A konyhája, Ő.
Válogatós gyereknek számítottam, pedig a húson kívül mindent szerettem. Imádtam minden zöldséget, gyümölcsöt, a tésztaféléket, rizst. Nagymamám hagyományos konyhát vezetett, sok főzeléket ettünk, mindig az évszaknak megfelelőket a kertből, mindenféle finom tésztát, péntekenként sosem volt hús, vasárnap mindig volt sütemény.

Mikor a gyerekek először töltötték nálunk a hétvégét, mindenféle gyerekkori kedvenc jutott eszembe a menü összeállításakor. Hiába. Mondhatnám teljesen feleslegesen. Kiderült ugyanis, hogy néhány húsételen kívül nem nagyon esznek meg semmit. Zöldséget, gyümölcsöt abszolut nem, tésztából is alig valamit. Köretet nem esznek a húshoz, maximum kenyeret, azt is csak hosszas könyörgésre. Elsőre bizony nagyon elkeseredtem, mikor a finom ebéd szinte érintetlen maradt. Aztán összeszedtem magam, és elhatároztam, hogy bizony ezen változtatni kell. Nem mondom, hogy könnyű volt, hogy nem potyogott többet a könnyem egy-egy ebéd, vagy vacsora után, de mára elértem, hogy megeszik a fejessalátát, a medvehagymát, zöldhagymát, megkóstolják a különböző sajtokat, elfogy a tányérokból az almaleves, és volt már olyan, hogy reggelire megettek egy teljes üveg szilvalekvárt.

Hamarosan itt a nyári szünet, amikor sok időt töltenek majd nálunk, és szeretném, ha ezekben a hetekben mindannyian jól éreznénk magunkat. Mint egy igazi család. Így mostanában folyton új ételeken töröm a fejem. Olyanokon, amiket a gyerekek is megesznek, de amik egészségesek, változatosak, zöldséggel, gyümölccsel, túróval, sajttal. És persze trükkökkel, hogy ezeket biztosan megegyék. Így találtam ki a különböző zöldséges tésztákat, saját termésű cukkinivel, amihez ők szedhetik a kertben a cukkinit, pizzát, amihez a paradicsom szintén a kertünkben terem. Gyümölcslevest a fáinkon mosolygó cseresznyéből, meggyből.
Biztos vagyok benne, ha megkóstolják a finom, friss zöldségeket, ha ők szedik a kertben az ebédnek valót, sokkal nagyobb kedvvel eszik majd őket. Így volt ez a bodzaszörppel is. Először meg sem akarták kóstolni, aztán megnézték hogyan készül, ők szedték hozzá a virágokat, és egyszer csak azt vettem észre, hogy üres a szörpösüveg. Sokkal lelkesebben gyártottam ettől kezdve a szörpöt, mostanra majdnem 50 liter pihen a pincében. Kíváncsi vagyok, mennyi marad belőle karácsonyig...

És miközben készülök első igazi nagycsaládos nyaramra, lassan összeáll a fejemben Csipkerózsa Vendégházunk étlapja. Kedvenc ételeinkből, és a mostanában kitalált újdonságokból. A szükség, vagy a véletlen szülte receptekből. Mint például a "zselici húsgombóc haal"gymamártásban zöldfűszeres galuskával", ami a hétvégén pattant ki a fejemből, és aratott családomban osztatlan sikert. A receptje? Nos, az egyelőre titok, de hamarosan megosztom minden kedves olvasómmal.

Nem tudok úgy elbúcsúzni, hogy ne írjak pár sort az én kis Csipkebogyómról. Hihetetlen, de elmúlt már két hónapos. És olyan ügyes! Már fölfedezte a kezét, képes akár fél órát is nézegetni. Mosolyog, kacag hangosan, ha meglát, mesél nekem, néha egészen hosszan. Valóban olyan, mint egy kis erdei tündér. Vele minden nap ünnep, nem érzek fáradtságot, éjszaka is képes vagyok állni a kiságy mellett, és nézni, ahogy alszik.