Nos, nem tudom, ismerik-e az "arabok" a medvehagymát. Gyanítom nem. De ha ismernék, egészen biztosan jócskán darabolnának belőle például a falafelbe.
Ma vega napunk volt. Nem direkt, csak ezt álmodtam. Valamikor hajnalban arra ébredtem, hogy ma bizony csicseriborsóból lesz valami. A falafel adta magát. És a medvehagyma is. Két kosárnyit szedtünk belőle délután, míg Borcsi békésen szunyókált a babakocsiban. Pesto és medvehagymás só készül belőle. És egy nagy maréknyi ment a falafelbe, és ugyanennyi a rizsbe is. Völgyünk naposabb oldalán már öregszik lassan, a házunk mögötti északi erdőben most bontja a leveleket. Még két hét...
Ígérem, legközelebb jövök receptekkel, képekkel is, de most nincs itthon a fényképezőgép.
Azért annyit elárulok, hogy isteni a medvehagymás csicseriborsó-fasírt. És a medvehagymás rizs. És a medvehagymás paprikáskrumpli. És...

Néhány napja valaki csúnyán megbántott. Lekicsinylően beszélt az otthonunkról, az életünkről, mert a "világ végén" vagyunk, és nem egy poros nagyvárosban. Az első gondolatom az volt, hogy nem foglalkozom vele, de dolgom van még az illetővel, hosszú évekig, így azt hiszem, nem maradhatnak elvarratlan szálak, tisztázatlan dolgok. Megpróbálom tehát.
Mikor megvettem a házat, nyaralónak, amolyan kis menedéknek szántam, aztán jött a pályázati lehetőség, és butaság lett volna nem kihasználni, hát pályáztam. Remélem jövő ilyenkor már a vendégeimnek készítem a reggelit... Mikor kész lett a felújítás, igyekeztünk minél több időt itt tölteni, bár a munkánk Pécshez kötött bennünket. Emlékszem, május 9-én aludtunk itt először, és akkor még csak feltételes módban beszéltünk az ideköltözésről. Minél többet ébredtünk itt az erdőszélen, annál inkább vágytunk arra, hogy most már mindig. Nem volt egyszerű döntés, de nem bántuk meg. Egyikünk sem. És mikor Borcsa készülődött közénk, már egyértelmű volt, hogy itt kell felnevelnünk.
Szeretünk itt élni. Szeretjük a hajnali madárcsicsergést, a seregélyek zajongását, a birkák bégetését. Szeretjük a hűs levegőt, ami a faluból a házunk felé sétálva estefelé szembejön velünk. Szeretjük a nyugalmat. Az esti csöndet, a rétisasok röptét a legelő fölött. Szeretjük a rókát, aki néha átsétál a kertünkön, és mielőtt kibújna a kerítésen a hozzánk szegődött kutyák által készített "művészbejárón" még visszanéz, és ránk kacsint. Szeretjük a szarvasbőgést hallgatni nyár végén az ágyunkból. Szeretjük, hogy tavasszal csak pár métert kell sétálni, és friss medvehagymát szedhetünk, hogy májustól csak egy rövid reggeli séta az erdei gomba a vasárnap reggeli rántottába. Szeretjük a csodálatos barátokat, akikre találtunk itt. És nemcsak mi, a gyerekeink is. Borcsa, és a "Nagyok". Mert ők is szeretnek itt. Gőtét fogni a patakban, birkákat terelni a legelőn, egyedül bóklászni az erdőben, bogarat gyűjteni, gombát szedni. Élni.
Itt, a "világ végén". Itt, ahol nekünk a VILÁG van.

Írhatnám, hogy már akkor érzem az illatát, ha kilépek a házból -ami egyébként igaz is-, de a konyhánk is folyton medvehagymaillatú.
Mikor két hete elindultunk szedni, néhány 2-3 cm-es kis hajtás fogadott bennünket az erdő szélén, a sűrűben semmit nem találtunk. Szombaton gyorsan megszedtük a salátának, kenyérnek valót, hétfőn már egy kosárral gyűjtöttünk egy óra alatt, szerdán pedig kaszálni lehetett mindenhol az erdőben. Hát kaszáltuk. Ha nem esik az eső, ma folytatjuk, de holnap mindenképpen.
Imádjuk. Mindannyian. Eddig főztem belőle levest, sütöttem medvehagymás kenyeret, a hosszú hétvége kedvelt vacsorája volt a medvehagymás krumplisaláta, hétfőn Ildiékkel medvehagymás nokedlit ettünk, sőt tegnap este a krumplifőzelékbe is belefőztem. De isteni volt vasárnap a reggeli rántottába, és csak úgy rágicsálni is nagyon jó.
Idősebbek is elkezdhetik, de a legkisebbek is élvezettel fogyasztják. Még akár fogak nélkül is...
Holnap pedig a bográcsoláshoz medvehagymás csiga készül. Végre.

Ezer éve nem írtam érdemben semmit. Ugyanis Bori megtanult teljesen stabilan, sőt nagyon gyorsan járni. Minden érdekli, leginkább barátaink fehér pulija, aki kb. másfél hete hozzánk költözött, és persze tavasz is lett végre, ami nálam egyet jelent a KINT-tel.
Nos, idáig jutottam reggel, aztán elsodort az élet, és fejben hiába írtam egész nap, mostanra szinte minden kiröppent a fejemből.
De mesélek az erdőnkről - arról, ami megmaradt belőle, de ez egy másik bejegyzés -, a forrásról, a fantasztikus medvehagyma-illatról. Mert ott töltöttük a délelőttöt. Három kosárnyi medvehagymát szedtünk barátnőmmel, Borcsa pedig hol az avarban ücsörögve csodált a világot, hol pedig a kutyákat idomította. Nagyon jó volt - ittunk az Aligvár-forrás vizéből, kerülgettük a hunyort, hóvirágot, élveztük az erdőt.
Emlékszem, még két éve is este tíz után jöttek a legjobb ötletek, egyetemistaként ilyenkor tudtam a legjobban tanulni, most meg csak ásítom egyiket a másik után, és azon gondolkodom, hogy ráérek én reggel is, nem kell most bekészítenem a kávét...
Borcsa korán kel. Fél hatkor, hatkor, napközben alig alszik, van, hogy csak fél órát délután, és bizony rendesen lefáraszt. De nem bánom. Sőt, élvezem.
Be van borulva, nem látszik az Orion, megint szemerkél az eső. Megyek lassan aludni, hátha holnap megint napsütésre ébredünk...

Ezek tudatában akik még mindig éreznek elhivatottságot a játékra azokat nagy szeretettel várom!

Díjat kaptam. Epertől. Kaptam már egyet korábban Nellitől, és még adós vagyok neki köszönettel, továbbadással, közzététellel. Ígérem, hamarosan meglesz az is...
Íme a díj:

Mondhatnám, ez itt a reklám helye...

15 évesen itt jártam először osztálykiránduláson. Terecsenyben, a kulcsosházban. Nagyon jól éreztük magunkat, kirándultunk, tollasoztunk, fociztunk, beszélgettünk, szalonnát sütöttünk, élveztük a csendet, a nyugalmat, az erdőt.
Ezért gondoltam, hogy itt is csapok kis hírverést az Aligvár Kulcsosháznak. 40 férőhelyes, hatalmas kerttel, árnyas fákkal, meleg vizes zuhannyal, tűzrakóval, fűthetően. Gyereknek, felnőttnek egyaránt érdekes programokkal, osztálykirándulásokra, túrázóknak, baráti társaságoknak tökéletes.
És csak halkan jegyzem meg, hogy az itt pihenők belekóstolhatnak Csipkerózsa konyhájába is...;-)

Érdeklődni a következő címen, telefonszámon lehet:

 "Hangosabbak ma az utcák,
Gyerekektől népesek,
Valahogyan még a nap is
Szebben ragyog, fényesebb.
Izgatottan várt e napra
Minden kezdő kisdiák:
Az iskola előttük is
Kitárja ma kapuját.
Megtanulnak betűt vetni
A tétova kis kezek:
Csengő-bongó szép szavakkal
Telnek majd a füzetek…
Ma, amikor útnak indul
A sok kicsi iskolás,
Kívánjuk, hogy öröm legyen
Számukra a tanulás!"

(Szalai Borbála: Legyen öröm a tanulás!)

Nagy nap a mai. Máté és Dávid iskolába mennek. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. Mi sajnos nem tudunk ott lenni az évnyitón, hiszen Pécsett járnak iskolába, de Apa ott van, lefotózta őket az osztályban, ahogy büszkén ülnek egyenruhájukban az iskolapadban.
A fiúk iskolába készülése szép emlékeket ébresztett bennem. Imádtam iskolába járni, a mai napig megszállottja vagyok a papír- és írószereknek, iskolakezdés idején irigykedve szemlélem a környezetemben mindenféle csodát vásárló anyukákat, irigylem tőlük a tankönyvek friss illatát, a könyvkötést, a tolltartó rendezgetését, a ceruzahegyezést. És persze az uzsonnacsomagolást is.
Nevessetek ki nyugodtan, de már azt tervezgetem, miket sütök majd Borcsának tízóraira, ha iskolás lesz...
És ilyenkor szeptember elsején/elején legtöbbször muszáj megnéznem a Szerelem hálójában című filmet is, ha másért nem, hát a "csokor kihegyezett ceruzáért".
Szóval hajrá fiúk, csak ügyesen!!!

falusi vendégasztal: a családi magánétkezésekhez előállított házi élelmiszerekhez és gasztronómiai hagyományokhoz kapcsolódó tevékenységek bemutatása és az így előállított saját készítmények értékesítése napi legfeljebb tizenöt látogató részére;

Azt hiszem úgy kezdődött, hogy beszélgettünk Tündével, mit is tehetnénk, hogy többen látogassanak el a mi kis falunkba. Sok minden eszünkbe jutott, majd szépen lassan, a megvalósítás sorrendjében be is számolok mindenről. A legkézenfekvőbb főzés volt. Hiszen enni mindenkinek kell...
Vasárnap találtuk ki, hogy alkalomadtán főzhetnék a turistaházban pihenőknek, és hétfőn már jött is az első megrendelés.
Az ötfős kerékpáros csapat elsőként kért két fokhagymás kenyeret. Szépen vászonkendőbe csomagoltam őket, és este lesétáltam velük a turistaházba. Rettenetesen izgultam, vajon tetszik-e, ízlik-e nekik a kenyér. Ízlett.:-) És dicsérték az ajándékba vitt tojáskrémet is, ami mellé pár saját paradicsomot is csomagoltam. Csak úgy. Kosaramban a kenyerek mellett ott lapult a filctollal írt heti menü, amit a gyerekek kedvéért mindig a hűtőre mágnesezek. Pironkodva nyújtottam át papírkámat, hiszen csak egyszerű ételeket terveztem arra a hétre, de azt mondták, nekik tökéletesen megfelel, bármit is főzök.
A menü a következő volt:

• kedd: paradicsomleves betűtésztával, cukkinikrokett, rizs, fokhagymás majonéz


• szerda: joghurtos cukkinileves, krumplistészta, csalamádé


• csütörtök: zselici húsgombóc, zöldfűszeres nokedli

Nos, a menü már első olvasásra osztatlan sikert aratott.  Másnap délután négy körül jöttek az ebédért, és mivel nem sokkal korábban sült ki a szilvás lepény, abból is csomagoltam nekik keveset.;-)
Szerdán már a kertünkben ebédeltek, mi pedig a gyerekekkel izgatottan terítettünk, készülődtünk.
Csütörtökön az ebéd végeztével még meghívtam őket uzsonnára, almás és túrós rétes készült, melegen megettek egy teljes tepsivel, úgyhogy gyorsan frisset kellett sütnöm, mire István hazaért. De nem bántam. Sőt, boldog voltam. És icipicit büszke is magamra. Búcsúzáskor megdicsérték az előző nap sütött aszalt paradicsomos-rozmaringos kenyerem, és megígérték, hogy esznek még a főztömből.
Sikerélményem csak fokozta, hogy a még július végén egy szülinapra sütött 14 kiló kenyeremnek akkora sikere volt, hogy péntektől hetente egy kenyeret rendeltek tőlem.

És jön a szeptember, diákcsoportok, hétvégi kirándulók, akik mind-mind megéheznek majd, én pedig szívesen látom őket vendégasztalunknál...