Bár megfogadtam nagyjából egy hónapja, hogy rendszeresen, gyakrabban jelentkezem naplómmal, ez valahogy mégsem sikerült. Egyszerűen minden percemet kitölti az Anyaság.:-) Pedig annyi mindenről kellett volna/kellene beszámolnom...
Úgy tűnik, lassan valóban elindul az építkezés, szépül a kertünk, telik a veteményes, gyűlnek a fűszernövények. Van új fűnyírónk, amivel most már gyerekjáték lesz akár hetente lenyírni a füvet, virágoskertünket minden erre járó megdícséri, az utcafronton sorban virágoznak az íriszek, liliomok, pázsitszegfűk, és még az elfagyottnak hitt foltos levelű zsálya is gyönyörűen kihajtott. Szóval igazi tavasz van nálunk, annak ellenére, hogy folyamatosan esik, szélvihar van. Kis falunkat is megtépázta a hétvége zord időjárása, az Almás medre annyira megtelt, hogy kiöntéssel fenyeget, az akácok, amik péntek este még csodálatos illatorgiával ajándékoztak meg bennünket, kidőlve, összetörve, elhajolva, virágaik a földön. Szegény méheknek nem nagyon volt idejük gyűjteni az akácmézhez, pedig az a kedvencünk.
De van ám örömhír is! Május elseje óta csodaszép fa játszótere van Terecsenynek. Mikor elkezdődtek a munkák, csak viccből mondtam, hogy biztosan játszótér épül a falu közepén, aztán néhány nap múlva megjelent egy autó, és egy nap alatt csúszda, mászóka, hinták, libikóka nőtt ki a földből. A gyerekek élvezik nagyon, öröm nézni, ahogy napsütéses délutánokon az egész falu, kicsik és nagyok a játszótér körül sertepertél. A picik játszanak, a felnőttek beszélgetnek. Még az idősek is jönnek rendszeresen, csodálják a két babakocsist, Ábelt, és Borcsát, ücsörögnek a padokon.
Persze igazán tökéletes ez sem lett, ahogy az már lenni szokott. Minden nap marékszám szedjük össze az üvegcserepet a játszótér körül föltúrt, legyalult földből, amin a gyerekeink mezitláb rohangálnak. Az ígért parkosítás is elmaradt, a játszó környéke úgy néz ki, mintha építési terület lenne, de talán lassan rend lesz.
A tavasz, vagy a Borcsával a faluban tett mindennapos séták új ismeretségeket is hoztak. Van itt néhány "betelepült" család, akiknek ugyanúgy a szívük csücske ez a falu, a környék, és ugyanúgy szeretnének tenni érte, ahogy mi is. Csak valahogy eddig nem találtuk meg egymást. Talán most sikerül valamit tennünk azért, hogy az erdőnk újra tiszta legyen, hogy a gyerekeink megismerjék a környék történelmét, hogy megtanulják, milyen kincseket rejt az erdő, gombákat, növényeket, állatokat. És talán ha összefogunk, a "nagyvilággal" is megismertethetjük a Zselic kincseit lekvár, aszalmányok, kézműves termékek formájában. A lelkesedés hatalmas, talán a lendület sem vész el útközben, és hamarosan újabb fejleményekről számolhatok majd be.

Nem bírom ki, hogy ne meséljek kicsit Csipkebogyóról.:-) Borcsa gyönyörűen fejlődik, élvezi az őt körülvevő hihetetlen nyugalmat, a jó levegőt. Mi pedig gyönyörű sötét szemeiből, mosolyából, illatából, a hozzábújásból merítünk energiát.