...csak ketten vagyunk. Ő legtöbbször csak áll, nézelődik, gondolataiba mélyedve, én pedig élvezem a mozdulatok már-már meditatív monotonitását.
Csönd van, nem hallani mást, csak a halk csobbanásokat. Nem veszünk tudomást a külvilágról, csak mi ketten vagyunk, egymásra utalva és kiegészítve egymást.
Néha dúdolok, vagy énekelek, bár igazából nem tudom, magamban-e, vagy hangosan. Ő néha sóhajt egyet-egyet, és én érteni vélem ezeket a sóhajtásokat.
Néha összenézünk, olyan mindent értőn, ahogy két nő tud csak egymásra nézni. Látom a szemében, hogy igen, tudja, mire gondolok.
Aztán megsimogatom, és a fülébe súgom: Köszönöm, Manci.

...zu Zweit. Sie steht nur und schaut in die Ferne, und ich geniesse die fast meditative Monotonität meinen Handbewegungen. 
Es herrscht eine friedliche Stille, wir hören nur das Plätschern. Wir nehmen unsere Umgebung nicht wahr, wir sind nur zu zweit, aneinander gewiesen und einander ergänzend.
Manchmal summe ich etwas vor mich hin, oder singe vielleicht auch, ich weiss nicht, ob nur in meinem Kopf, oder auch laut. Sie seufzt manchmal, und ich vermute, diese Seufzer zu verstehen. 
Manchmal schauen wir uns für einen Augenblick an, mit so viel Verständniss, wie nur Frauen einander ansehen können. Ich sehe in ihren Augen, dass sie versteht, woran ich denke.
Und dann streichele ich sie kurz und flüstere in ihr Ohr: Danke, Manci.



U.i.: Amikor beviszem és leszűröm a langyos, habos tejet, az első, hogy töltsek belőle egy bögrényit Borinak. Ő pedig miután megitta, sosem felejti el megköszönni Manci kecskének...

P.s.: Als ich die frische, lauwarme Milch ins Haus bringe, trinkt Bori sofort eine Tasse davon. Und sie vergesst nie sich bei unsere Ziege Manci zu bedanken...