Talán már 15 éve is van, hogy utoljára babos tésztát ettem. Nagymamám készítette mindig, ha babfőzeléket főzött. Imádtam, de nem szerepelt túl gyakran az étlapon, mert sem anyukám, sem nagymamám nem szerették a babot.
És bár én tényleg nagyon szerettem, a tésztagyúrás mindig elrettentett a készítésétől. Egészen néhány hónappal ezelőttig. Mert bizony, ez olyan étel, aminél halálos bűn bolti tésztát használni, illetve inkább felesleges, mert tényleg nem lesz olyan, amilyennek lennie kell.

(Bocs a homályos fotókért, de valamiért nem akartak jobban sikerülni...)

És ha már úgyis a konyhában voltunk, készítettünk Borival biga-bigát (az elnevezés Boritól származik). Kenyeret sütöttünk, és a kenyértésztából csíptünk egy kisebb cipónyit. Kinyújtottam, megkentem saját készítésű pestoval, megszórtam apró kockákra vágott mozarellával, kevés póréhagymával, föltekertem, kb. 2 cm-es darabokra vágtam, tepsibe ültettem, Bori lekente tojássárgájával, és már sültek is a biga-bigák. És milyen finomak lettek! Már alig várom, hogy reggelizzünk belőlük.;-)

Kiskuktám az új ágyán:-)

Terítés...

Barátcinege-vendég érkezése

 

A hétvégén végre összetalálkoztunk mi négyen: az inspiráció, a kreativitás, az idő és szerény személyem. Ritkák mostanában az ilyen találkozások, hol a kedv hiányzik, hol más a feladat, kevés az idő, hol meg egyszerűen csak én vagyok szanaszét, magam sem tudom hol.
De most. Gyakorlatilag péntek délutántól alkottunk hol így négyesben, hol kiegészülve Bori lelkes segítségével.
Igazából nem is tudom, hol kezdjem.
Mikor ideköltöztünk, találtam a felújító csapat által itt hagyott hulladék faanyag között néhány szépséget. Aztán persze nem tettem őket félre rögtön, és ahogy ez már lenni szokott, vagy föl lettek használva erre-arra, vagy felvágva tüzelőnek a sparherdbe, vagy egyszerűen csak eltűntek. Most, hogy végre rend lett a régi pajta helyén, előkerült egy "darab fa".
Gondosan félretettem, hetek óta kerülgettem, gondolkodtam, mit is kezdhetnék vele, mikor ráleltem erre "titatoni"-nál. Megdobbant a szívem, lelkesen mutattam Istvánnak is, igen, megtaláltam a "darab fa" küldetését. És elkészült. Ugyan nem kiürült fűszeres üveggel, hanem kémcsövekkel, amik szintén az "egyszer majd jók lesznek valamire" feliratú dobozaim egyikében lapultak. Az eredeti terv az volt, hogy veszek virágzó hagymásokat, esetleg boglárkát, és egy-egy szálat teszek belőlük az üvegekbe, de a hó másként akarta. Majd szedünk bele a kertből, ha végre tavasz lesz.
Nos, itt a végeredmény.


No de a kreatívság nem jön magától, az alkotáshoz meg kell adni testnek és léleknek ami jár, úgyhogy péntek délután Borival isteni csokis kekszeket gyártottunk. Tele lett a kekszes üvegünk, aztán estére mintha szublimáltak volna a kekszek, tehát szombaton sütöttünk még, nem is egy, hanem két adagot. Ezeket már az eredeti recepttől kicsit eltérve, kardamommal, szerecsendióvirággal, csillagánizzsal fűszerezve.

És mivel tényleg nagyon finomak, Csenge-napra is készült belőle ajándék.

Hány Puli van a képen?:-)

Csendélet fagyönggyel

A mi utcánk

Bori első szánkózása:-)

"Gyí, gyí, gyí lovacskám, gyí vágtában!"

Már megint (vagy még mindig?) esik...

Szeretjük a hagymát. Levesként, sózva, esetesen, savanyítva, zölden, lilán, vörösen, nyersen, sütve, főzve, párolva, rántva, bárhogy. Akár hagymával is. Ezért is lett nagy kedvencünk a pissaladiére. Már nem is emlékszem, mikor készítettem először. De azóta minden pénteken ezt vacsorázunk. Már amikor magunkban vagyunk.
A pissaladiére már szertartás nálunk. A hagymát mindig István pucolja, gyalulja, a kakukkfüvet is ő szedi a kertben. És rengeteg hagyma kell hozzá.
Amíg kel a tészta, megpirítom a kakukkfüvet, rádobom a sok-sok hagymát, és hagyom párolódni. Sokáig, talán egy órát is. Közben néha belekever, aki arra jár, de jól elvan magában is a tűzhely szélére húzva. Isteni az illata...
Bori már legtöbbször pizsamában van, mikor a tepsibe nyomkodom a tésztát (nem vacakolok nyújtással, ilyesmivel), aztán rákerül a hagyma, csipkedek rá jócskán kakukkfüvet még, megszórjuk olajbogyóval, aztán be a sütőbe. Éppen annyi idő alatt sül meg, amíg Borit elaltatom.
Igen, ilyenkor ő mást vacsorázik, mi pedig nyugalomban, kettesben esszük meg csupahagyma lepényünket a tévé előtt. Nyáron hideg sör jár mellé, ilyenkor egy pohár finom bort kortyolgatunk, és beszélgetünk...

A péntek esték főszereplője

Összemelegedik a kakukkfűvel

Pihenget, növöget

Ráborítjuk, beborítja

Még egy kis csipkelődés

 

Sparherdben