Ha konyháról van szó, minden vágyam egy kemence. Persze nem a konyhában, hanem a kertben, a terasz mellett. Mikor megvettem a házat, a konyhából nyíló füstölőben volt egy régi, tapasztott, de annyira rossz állapotban, hogy nem lehetett megmenteni. Talán a nyáron erre is sikerült sort keríteni...
Addig sparherdben készülnek finomságok, ami majdnem olyan, mintha kemencében sütnék. Más íze van a kenyérnek, a húsnak, ha a sparherd sütőjében sütöm, és bizony, egészen más a pizza is. Tudom, nem túl autentikus, de imádjuk. Tegnap este például füstölt hallal, ananásszal készült, házi gyártású pizzaszósszal, aminek csak jelenthetnek a bolti ketchup-ok, mártások. Saját termésű paradicsom, friss bazsalikom, rengeteg fokhagyma. Turmixolva, üvegekbe töltve, hidegben tárolva. Isteni. Ha kibontok egy üveget, nyár illat lesz a konyhában, és rögtön eszünkbe jutnak a hajnalig tartó beszélgetések a kertben a tűz mellett. A hatalmas bográcsban rotyogó erdei gombás pörköltek, a szalonnasütés, grillezés. A késő esti séták, mikor leérve a faluba le kellett vennünk a pulóvert, ami nélkül a kertben fáztunk... Vagy amikor kettesben ücsörögtünk kint a sötétben a denevérek röptét figyelve.
Szóval pizza. Miközben rendezgettem a tésztán a halakat, láttam magam előtt Borcsa lányom, ahogy kisszékre állva gondosan pakol mindenfélét a pizzalapra. Kicsit kidugja a nyelvét, annyira koncentrál, és néha rám néz, vajon figyelem-e, hogy csinálja... és akkor eszembe jutott Nagymamám, ahogy figyelte mozdulataimat a konyhában, ahogy tudtam, még akkor is, ha nem láttam, hogy mosolyog a szeme.
Remélem, a holnapi fánksütésnél is rám pillant néha, mert azt szeretném, ha tökéletes lenne. Éppen olyan, amilyen az övé volt...