Két hete már "csellel, csalással" sikerült rávennem a fiúkat, hogy megkóstolják a paradicsomot, és mivel életben maradtak, és rájöttek, hogy a paradicsom nem is rossz, két dolog következett. Az egyik, hogy konyhai üzenőtáblánkra kiírtam: Dávid halált megvető bátorsággal legyőzte a gonosz fél paradicsomot; a másik pedig a cukkini.
Mi imádjuk, mindenféle formában, és elhatároztam, hogy ők is megszeretik majd. Nos, jött a szombat reggel, és vele a zöldséges fritata sok-sok cukkinivel (és paradicsommal). Gyakorlatilag szó nélkül megették. Ezen felbuzdulva boldogan daraboltam ebédhez is a finom zöldet, szalonnával, fetával, fokhagymával, tejszínnel, zöldfűszerekkel tésztaszósz lett belőle. Máté megette a tésztát, de az összes cukkinikocka a tányérján maradt, Dávid a tésztát is otthagyta, biztos, ami biztos, nem ám véletlenül megeszik egy kockácska cukkinit...
Morcos lettem, és csalódott, hiszen tele a kert cukkinivel, és nem nagyon akartam elfogadni, hogy nem szeretik. Mert hát mitől is nem? Milyen íze is van a cukkininek? És ez lett a megoldás. Rákérdeztem, néztek értetlenül, majd nagy sokára jött a válasz: nem emlékeznek. És akkor elmagyaráztam, hogy a cukkini szinte csak víz, és mindig olyan íze van, mint a mellé használt fűszereknek, egyebeknek. Tehát a mi cukkininknek szalonna, fokhagyma, feta íze van. Kicsit hitetlenkedve, de megkóstolták. És megették.Pedig a cukkininek cukkini íze van... De ez maradjon köztünk.