Vannak napok, amikor valahogy minden kicsit sötétebb. Nem biztos, hogy tudom miért, egyszerűen csak valami fura szomorúság van bennem. Ilyen napokat élek mostanában. Szeretem a borús időre fogni, vagy az előttem álló nagy feladatoktól való félelemre. Pedig szeretem a borús nyári napokat, és nyitott vagyok az új feladatokra.
Persze, ha Borcsára nézek, kerek lesz a világ, kisüt a nap. És olyankor nem is értem a szomorúságot. Hiszen szerencsés, boldog ember vagyok. Csodálatos ajándékot kaptam az Élettől, talán többet is egyszerre: Társat, tüneményes Gyermeket, és a lehetőséget, hogy új irányba tereljem az életünket. És barátokat, akik megérzik, ha rossz kedvem van, még a virtuális térben is. És érzik, mire van szükségem. Így jött ez a vers is. Köszönöm.

Jókedvet adj

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

Garai Gábor