Az első pillanattól kezdve magaménak éreztem a házat, a telket, hiszen kicsi gyerekkorom óta ismertem az erdőt, a völgyben megbúvó kis falu mindig valami különösen kedves, szép dolog volt számomra. De az első, az igazi otthon-érzés mégis a mai napé volt, és talán nem véletlenül január elsejére "időzítettem"...

Ebéd után kocsiba ültünk, és kiautóztunk Csipkerózsába. Vittem néhány fontos dolgot - egyrészt, hogy ne a lakásban foglalják a helyet, másrészt, hogy ismert, számomra kedves tárgyak vegyenek körül, ha ott vagyok. És ma, először, mióta megvan a ház, begyújtottunk a kályhába. Picike kályha, a konyhában áll, még az előző tulajdonosok hagyták ott ideigleinesen, de mégis annyira barátságos, jó illatú meleget adott! Ahogy pattogni kezdett a tűz, kirohantam a kertbe, és a kéményt bámultam. Könnyet csalt a szemembe, mikor a kémény körül megjelent a sötétszürke füst, végre, végre igazi otthon lett Csipkerózsából...

Első látogatóimat is ma fogadtam a kicsit hideg (még mindig át vagyunk fagyva), bútorozatlan házban: Kornél, Mónika és Vassisti segítettek nekünk összerakni az asztalt, a székeket, így végre le is tudunk ülni, kihordani egy csomó szemetet, rendezkedni kicsit. Hihetetlen jó érzés volt!

Legközelebb viszünk magunkkal vizet, mert a fagy miatt lezártunk mindent a házban, teafüvet, még néhány bögrét, mézet, kiskanalat, és a kályhán forralt vízből teát is főzünk. Egyre otthonosabb lesz az én kis mesekuckóm...

Talán a telket szegélyező zúzmarás erdőt látva nem csodálkoztok, miért is szerettem bele rögtön Csipkerózsába...