Emlékszem, gyerekkoromban valami egészen különleges, misztikus dolgot gondoltam, mikor egy-két osztálytársam édesanyja foglalkozásánál ezt a három betűt olvastam a naplóban. Nem is értettem, mit csinálhat otthon egész nap egy anyuka, mikor az én anyukám is, nagymamám is dolgozott, mégis mindig volt sütemény, vacsora, tiszta, vasalt ruha, rend a házban, ettek az állatok. (Mondjuk a mai napig nem értem, a nagymamámnak hogyan volt ideje mindenre, de ha rájövök, mindenképpen megosztom veletek.)
Aztán mikor saját háztartásom lett, mellette munkahelyem, sőt szinte minden délután tanítványom otthon is, kicsit irigyeltem azokat, akik a háztartást főállásban viszik/vihetik.
Ma már tudom, komoly szervezést igényel, ha valaki háziasszonyként tényleg jól akarja végezni a dolgát. Szeretem a rendet magam körül, de nagyon nehéz egyedül rendet tartani egy ekkora házban, hat ember holmija között. Fával fűtünk, ami nagyon jó, mert igazi meleget ad, mert imádom nézni, hallgatni a tüzet, jó, hogy gyakorlatilag egész télen nem kell gázpalackot cserélni (itt nincs vezetékes gáz), mert a sparherden minden megfő, megsül, sőt a mosogatáshoz sem kell a bojler meleg vizét használnom. De a fa szemetel, be kell hordani, a kályhából óhatatlanul jön ki valamennyi hamu, a kandalló körül valahogy mindig megül a por... Szóval porszívózok, fölmosok a kályhák körül naponta legalább egyszer, de inkább kétszer. A mosógép is megy sokat, vasalnivaló is van bőven, hol hajnalban, hol késő este vasalok, ezt nem nagyon tudom még Bori mellett megoldani.
Aztán itt van a portörlés, pakolás. A gyerekek játékai, könyvei karácsony előtt külön polcot kaptak a nappaliban, de ahogy bepakoltuk, ki is nőttük, szerencsére rengeteg könyvük, társasjátékuk van a nagyoknak is nálunk. Bori kuckójában kosarakban, kerekeken guruló ládában gyűlnek a játékok, de lassan a Bori-kuckót is kinőjük, kell majd a külön szoba. De kinek? Egy szoba a négy gyereknek? Vagy külön lányszoba és fiúszoba? És akkor hol alszunk mi? Merthogy csak két nagy szoba van kicsi házikónkban. Igen, hozzá kell építenünk a házhoz. Tulajdonképpen sürgősen, hiszen a fiúk már kilenc évesek, hamarosan zavarja őket a két kisebb lánytestvér.
Szekrényeink sem nőnek velünk, abból sem fér már több a hálószobába, a nappali falait pedig -szerencsére- elfoglalják a könyvespolcok - amiket szintén kinőttünk.
Négy gyereket nevelünk -még ha a három nagyobbat csak kéthetente is-, igyekszünk mindenkinek megadni mindent, amire szüksége van ahhoz, hogy otthon érezze itt magát. Van rengeteg játék, teljes ruhatár mindenkinek, és a természetes dolgok: saját ágynemű, kedvenc színben törölközők, fürdőlepedők, karácsonyi és nemkarácsonyi bögrék, bicikli, bakancs, gumicsizma, sportcipő, papucs minden. És ez rengeteg helyet foglal, és bizony rengeteg pénzbe is kerül. Nem panaszkodom, csak megállapítom.
Ezért számolok, gondolkodom napok, hetek óta. Hamarosan lejár a GYED-em, kell találnom valami kiegészítő tevékenységet, hogy a család ne szenvedje meg ezt az "aprócska" pénzügyi változást. Járom körbe a lehetőségeket, próbálok valami olyasmit találni, kitalálni, ami mellett kicsit maradhatok htb. Így jutottunk el néhány hónapja a lekvárfőzéshez, és emiatt találtam ki a komolyabb "nyulazást" is. No meg a kertet, a zöldségeket, amiket megtermelek magunknak, a tyúkokat, kacsákat, amik tojást, húst adnak a családomnak.
Nagyon nehéz innen bármi mást találni, ha innen szeretnék munkába járni, és nem szeretném, hogy a kislányom másfél év múlva az üres házba jöjjön haza az óvodából, bizony itthon kell megtalálnom a boldogulást. És mivel a kertet, állatokat, főzést-sütést szeretem, úgy érzem, ebben kell gondolkodnom.
Vagy teljesen utópisztikus az elképzelés? Segítsetek, kérlek...